Miranda Peterson
Kikerekedett szemekkel bámultam az előttem álló göndör srácot – aki kisegített előző szünetben -, nyakában egy szőke fiatal lánnyal.
- Hogy van a fejed? – kérdezte fülig erő mosollyal az arcán
- Ne hívj Szőkének – fordultam vissza a szekrényemhez egy kis résen becsúsztattam az órarendem. Rápillantottam Demire aki értetlenül meredt maga elé, mintha maga az isten szólított volna le.
- Jól vagyok, kösz – néztem ismét a fiúra – természetesen ez sem neked köszönhető.
- Édesem, ki ez a csaj? – tette föl a kérdést az agyonra mázolt, szőke lány, és elengedte számomra névtelen srácot, aki látszólag szúrós tekintettel fürkészte a szöszi arcát.
- Miranda vagyok, köszönöm a kérdést – ezzel megragadtam Demi karját és rángatni kezdtem magam után. Vámpírhallásomnak köszönhetően hallottam, hogy futnak utánunk. Nagy lendülettel megfordultam.
- Kvittek vagyunk – nyújtottam a kezem a földön elterülő srácnak, amit elkapott én pedig könnyedén fölrántottam a padlóról.
- Van ám benned erő – szorongatta csukóját – amúgy Harry vagyok.
- Nos, Harry, szeretnél még valamit? Vagy mehetünk órára? – válaszát meg sem várva rontottunk be a következő óránk helyszínére, azaz a biológiaterembe. Ismét fölcsendültek az ismerős mondatok, mégpedig „Ki ez a csaj?” Vagy „Mit akar Ez itt?”. Nem törődve mindezzel leültem Demi mellé, aki még mindig sokk hatása alatt állt.
- Oké, neked meg mi bajod? – fordultam felé, ő pedig a szemembe nézett
- Semmi – adta a rövid, tömör választ kérdésemre – Tudod te kivel beszéltél Így?
- Nem értelek.
- Az a bizonyos „Harry” a suli istene… - kezdett bele mondandójába, de betoppant a tanár – sokan csak álmodnak arról, hogy leszólítsa őket – hadarta el mit sem törődve a tanár jelenlétével.
- Jenkins, legalább ha maga nem figyel, hagyja az új diákot…
- Elnézést – hajtotta le fejét bűnbánóan padtársam és kapargatni kezdte a padot.
Az óra során kiderült, hogy a biológiatanár neve Mr. Wilson, nagyon fiatal, talán, ha 5-6 éve tanít az iskolában.
Természetesen nekem is kellett mesélnem magamról, hogy megy a biosz… ilyesmi.
És kiderült, hogy az utolsó tanítási nap az én első iskolanapom. Miért nem ért rá téli szünet után bejönnöm?!
- Szóval szünet után békákat fogunk boncolni – Wilson tanár úr hangja rántott ki hosszas gondolkodásomból.
- Hogy bé ... békát? - hitetlenkedve kérdeztem vissza, de természetesen tökéletesén hallottam, amit mondott
A békának vére van – állapították meg magamban
- Esetleg valami probléma van vele?
- Vériszonyom van. - lehajtott fejjel, halkan adtam a választ.
Nagy szerencsémre épp akkor csöngettek, így nem kellett hosszas párbeszédet folytatnám a tanárunkkal. Villámsebességgel rohantam ki a teremből, a folyosókon át a kinti focipályára. Leültem egy padra, lábaimat fölhúztam és egyenesen kerestem magam elé. -Mi lesz, ha megérzem a vér szagát? - tettem föl magamnak a kérdést
- Te meg mit csinálsz itt, Miranda? - pattant le mellém Demi.
- Rossz ötlet volt idejönni.
- Ch, ezt nem hiszem el - emelte föl a hangját a lány - azt hittem kicsit erősebb vagy, de te megfutamodsz egy aprócska biosz feladattól. Nem ilyennek gondoltalak.
- Ezt te nem érted, senki sem érti - keltem ki magamból
- Akkor magyarázd el, mond el nekem pontosan mi van, mert kezd ebből a nagy titkolózásból elegem lenni - pattant föl a padról és leguggolt elém - megbízhatatlan bennem.
- Undorodnál tőlem, mint annak idején Hanna
- Ki az isten az a Hanna?
- Majd elmondom, mindent elmondok amint készen állsz rá - mosolyogtam rá, amit ő viszonzott, és magához ölelt. A többi órán nekem hála nem vettünk részt, inkább beszélgettünk, jobban megismerhettük egymást. Szóba került a kisebb-nagyobb karácsonyi parti, amit ő maga szervezett, illetve a göndör srác, azaz Harry.
- A suli kis büszkesége - tette levegőben megformált gondolatjel alá az utolsó szót - van egy bandája, nem jut eszembe a neve, amit 4 haverjával alapított, 3 srác közülük ide jár - áradozott Demi
- És ez hogy jött ide? Mármint a karácsonyi bulihoz.
- Tudod... - kezdett bele ismét a mesébe - kibéreltem egy nagyobb klubot, és hát meg kéne őket hívni, ha ők eljönnek, akkor sok ember is a suliból, érted?
Válasz helyett csak bólintottam egy nagyot, fölkaptam a földről egy kavicsot, és karcolhatni kezdtem a pad háttámláját. Tekintete égettek bőrön, ezért ráemeltem szemeim. Ő furcsa arckifejezéssel meredt rám, pont ugyan úgy, mint mikor szeretett volna valamit. Ő is szinte tökéletesén kiismert ezért tudta, rá fogok kérdezni mi baja.
- Velem szóba se állnának, ellenben veled, Harry bír téged - válaszolt föl nem tett kérdésemre - kérdezd meg, kérlek...
Megforgattam szemeim és rábólintottam, jelezve, hogy megteszem, amit kér…
- Hogy van a fejed? – kérdezte fülig erő mosollyal az arcán
- Ne hívj Szőkének – fordultam vissza a szekrényemhez egy kis résen becsúsztattam az órarendem. Rápillantottam Demire aki értetlenül meredt maga elé, mintha maga az isten szólított volna le.
- Jól vagyok, kösz – néztem ismét a fiúra – természetesen ez sem neked köszönhető.
- Édesem, ki ez a csaj? – tette föl a kérdést az agyonra mázolt, szőke lány, és elengedte számomra névtelen srácot, aki látszólag szúrós tekintettel fürkészte a szöszi arcát.
- Miranda vagyok, köszönöm a kérdést – ezzel megragadtam Demi karját és rángatni kezdtem magam után. Vámpírhallásomnak köszönhetően hallottam, hogy futnak utánunk. Nagy lendülettel megfordultam.
- Kvittek vagyunk – nyújtottam a kezem a földön elterülő srácnak, amit elkapott én pedig könnyedén fölrántottam a padlóról.
- Van ám benned erő – szorongatta csukóját – amúgy Harry vagyok.
- Nos, Harry, szeretnél még valamit? Vagy mehetünk órára? – válaszát meg sem várva rontottunk be a következő óránk helyszínére, azaz a biológiaterembe. Ismét fölcsendültek az ismerős mondatok, mégpedig „Ki ez a csaj?” Vagy „Mit akar Ez itt?”. Nem törődve mindezzel leültem Demi mellé, aki még mindig sokk hatása alatt állt.
- Oké, neked meg mi bajod? – fordultam felé, ő pedig a szemembe nézett
- Semmi – adta a rövid, tömör választ kérdésemre – Tudod te kivel beszéltél Így?
- Nem értelek.
- Az a bizonyos „Harry” a suli istene… - kezdett bele mondandójába, de betoppant a tanár – sokan csak álmodnak arról, hogy leszólítsa őket – hadarta el mit sem törődve a tanár jelenlétével.
- Jenkins, legalább ha maga nem figyel, hagyja az új diákot…
- Elnézést – hajtotta le fejét bűnbánóan padtársam és kapargatni kezdte a padot.
Az óra során kiderült, hogy a biológiatanár neve Mr. Wilson, nagyon fiatal, talán, ha 5-6 éve tanít az iskolában.
Természetesen nekem is kellett mesélnem magamról, hogy megy a biosz… ilyesmi.
És kiderült, hogy az utolsó tanítási nap az én első iskolanapom. Miért nem ért rá téli szünet után bejönnöm?!
- Szóval szünet után békákat fogunk boncolni – Wilson tanár úr hangja rántott ki hosszas gondolkodásomból.
- Hogy bé ... békát? - hitetlenkedve kérdeztem vissza, de természetesen tökéletesén hallottam, amit mondott
A békának vére van – állapították meg magamban
- Esetleg valami probléma van vele?
- Vériszonyom van. - lehajtott fejjel, halkan adtam a választ.
Nagy szerencsémre épp akkor csöngettek, így nem kellett hosszas párbeszédet folytatnám a tanárunkkal. Villámsebességgel rohantam ki a teremből, a folyosókon át a kinti focipályára. Leültem egy padra, lábaimat fölhúztam és egyenesen kerestem magam elé. -Mi lesz, ha megérzem a vér szagát? - tettem föl magamnak a kérdést
- Te meg mit csinálsz itt, Miranda? - pattant le mellém Demi.
- Rossz ötlet volt idejönni.
- Ch, ezt nem hiszem el - emelte föl a hangját a lány - azt hittem kicsit erősebb vagy, de te megfutamodsz egy aprócska biosz feladattól. Nem ilyennek gondoltalak.
- Ezt te nem érted, senki sem érti - keltem ki magamból
- Akkor magyarázd el, mond el nekem pontosan mi van, mert kezd ebből a nagy titkolózásból elegem lenni - pattant föl a padról és leguggolt elém - megbízhatatlan bennem.
- Undorodnál tőlem, mint annak idején Hanna
- Ki az isten az a Hanna?
- Majd elmondom, mindent elmondok amint készen állsz rá - mosolyogtam rá, amit ő viszonzott, és magához ölelt. A többi órán nekem hála nem vettünk részt, inkább beszélgettünk, jobban megismerhettük egymást. Szóba került a kisebb-nagyobb karácsonyi parti, amit ő maga szervezett, illetve a göndör srác, azaz Harry.
- A suli kis büszkesége - tette levegőben megformált gondolatjel alá az utolsó szót - van egy bandája, nem jut eszembe a neve, amit 4 haverjával alapított, 3 srác közülük ide jár - áradozott Demi
- És ez hogy jött ide? Mármint a karácsonyi bulihoz.
- Tudod... - kezdett bele ismét a mesébe - kibéreltem egy nagyobb klubot, és hát meg kéne őket hívni, ha ők eljönnek, akkor sok ember is a suliból, érted?
Válasz helyett csak bólintottam egy nagyot, fölkaptam a földről egy kavicsot, és karcolhatni kezdtem a pad háttámláját. Tekintete égettek bőrön, ezért ráemeltem szemeim. Ő furcsa arckifejezéssel meredt rám, pont ugyan úgy, mint mikor szeretett volna valamit. Ő is szinte tökéletesén kiismert ezért tudta, rá fogok kérdezni mi baja.
- Velem szóba se állnának, ellenben veled, Harry bír téged - válaszolt föl nem tett kérdésemre - kérdezd meg, kérlek...
Megforgattam szemeim és rábólintottam, jelezve, hogy megteszem, amit kér…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése