Miranda Peterson
Másnap 11-ig bámultam a plafont, és gondolkoztam. Természetesen ezt a tökéletesnek nevezhető pillanatot is meg kellett valaminek zavarnia. Hatalmas zajok szűrődtek be a nyitott ablakon. Föltápászkodtam és csigalassúsággal sétáltam oda.- Havazik. – motyogtam magamban és letekintettem a zaj forrására. Egy kislány lapátolta épp a havat. Önkéntelenül is el kellett mosolyodnom a kis bebagyulált angyalon, ahogy birkózik a nagy hókupaccal.Csak álltam és bámultam magam elé mikor beugrottak az átalakulásom utáni képek…
’Halk mocorgást hallottam magam mellől. Hirtelen kipattantak a szemeim és észrevettem, hogy nálam talán egy 5 évvel fiatalabb fiú bámult, aki épp beszédre nyitotta a száját.
- Está despierto. (ami annyit takar spanyolul, hogy felébredt. ~Fantasygirl) – kiáltotta el magát, felpattant és futásnak eredt, egy ajtó felé.
- Várjunk ajtó? – tettem föl a kérdést magamnak. – Hol vagyok?
- Ájultan találtalak az utcán – Jött a válasz az ajtó felől. – Mit csináltál? - Szótlanul ültem föl az eddig biztonságot nyújtó ágyon, és fordultam a hang forrása felé. Egy igen kedves arcú, fiatal lány bámult kikerekedett szemekkel rám.
- Ki vagy te?
- Hanna, de ez teljesen lényegtelen. Azt… - mutatott a nyakamra – egy v - vámpír tette?
- Hm? – kaptam a fájó pontra ahova a lány bökött – Nem tudom. Mi van velem?
- Ben, ven aquí! (Ben, gyere ide.) – kiáltott egy hatalmasat Hanna, és az előbb az arcomba szuszogó kisfiú egy nagy tállal lépett be ugyan azon az ajtón ahol az előbb távozott. A kezében lévő tárgyat a lány kezei közé nyomta és remegve hátrált, majd ismét távozott.
- Fél tőled – közölte Hanna a tényt. – Tudja mi vagy és, hogy mikre bírsz vetemedni akár egy csepp vérért is, vámpír.
- Mit mondtál? – fordítottam a már mellettem ülő lány felé a tekintetem.- Jól hallottad… a te fajtád ölte meg a szüleinket.- Na álljunk csak meg egy szóra – hirtelen fölpattantam, és immár álló helyzetben meredtem a leányzó szemébe – Azt se tudod, ki vagyok, vagy éppen milyen… Máris azt feltételezed rólam, hogy rátámadok ártatlan emberekre? - Hanna rémült arccal dobta el a kezében helyet foglaló tálat. Másodpercekig csak figyeltem, ahogy az eddig benne lévő víz kifolyik a padlóra. Sebhelyemhez kaptam és tekintetem ismét a lányra emeltem. Összekuporodva ült az ágy sarkában, egész testében remegett. Arcán látszott a félelem.
- Sajnálom – ültem le vele szemben és sokáig bámultuk egymást.
- Mond csak – emelte föl kezét és nyakamra helyezte azt – Hogy történt? Vagy ki…? - Egy nagy sóhajtás után mindent elmondtam neki. Kezdve Erica - tól a fekete kabátos férfiig, a hatalmas szemfogakig…
- Annyira sajnálom.
- Mégis mit? – kérdőn néztem rémült szemeibe
- Hogy ezt vágtam a fejedhez. Te semmiről nem tehetsz. Én mégis… - nem bírta befejezni a mondatot, mert befogtam a száját.
- Hanna, hagyd ezt. Mióta vagyok itt? – emeltem le szájáról a kezem.
- Csak 2 napja.
- Még mindig Londonban vagyunk? – nem válaszolt, csak bólintott egyet. Én fölálltam és az egy szem ablakhoz lépdeltem.
- Havazik – suttogtam
- Igen – lépett mellém ő is – Szeretem a havat, Spanyolországban rengeteget játszottunk az öcsémmel.Én ezen a kijelentésen csak elmosolyodtam és figyeltem, ahogy hatalmas
pelyhekben hullik a nagy fehérség. ’
- Está despierto. (ami annyit takar spanyolul, hogy felébredt. ~Fantasygirl) – kiáltotta el magát, felpattant és futásnak eredt, egy ajtó felé.
- Várjunk ajtó? – tettem föl a kérdést magamnak. – Hol vagyok?
- Ájultan találtalak az utcán – Jött a válasz az ajtó felől. – Mit csináltál? - Szótlanul ültem föl az eddig biztonságot nyújtó ágyon, és fordultam a hang forrása felé. Egy igen kedves arcú, fiatal lány bámult kikerekedett szemekkel rám.
- Ki vagy te?
- Hanna, de ez teljesen lényegtelen. Azt… - mutatott a nyakamra – egy v - vámpír tette?
- Hm? – kaptam a fájó pontra ahova a lány bökött – Nem tudom. Mi van velem?
- Ben, ven aquí! (Ben, gyere ide.) – kiáltott egy hatalmasat Hanna, és az előbb az arcomba szuszogó kisfiú egy nagy tállal lépett be ugyan azon az ajtón ahol az előbb távozott. A kezében lévő tárgyat a lány kezei közé nyomta és remegve hátrált, majd ismét távozott.
- Fél tőled – közölte Hanna a tényt. – Tudja mi vagy és, hogy mikre bírsz vetemedni akár egy csepp vérért is, vámpír.
- Mit mondtál? – fordítottam a már mellettem ülő lány felé a tekintetem.- Jól hallottad… a te fajtád ölte meg a szüleinket.- Na álljunk csak meg egy szóra – hirtelen fölpattantam, és immár álló helyzetben meredtem a leányzó szemébe – Azt se tudod, ki vagyok, vagy éppen milyen… Máris azt feltételezed rólam, hogy rátámadok ártatlan emberekre? - Hanna rémült arccal dobta el a kezében helyet foglaló tálat. Másodpercekig csak figyeltem, ahogy az eddig benne lévő víz kifolyik a padlóra. Sebhelyemhez kaptam és tekintetem ismét a lányra emeltem. Összekuporodva ült az ágy sarkában, egész testében remegett. Arcán látszott a félelem.
- Sajnálom – ültem le vele szemben és sokáig bámultuk egymást.
- Mond csak – emelte föl kezét és nyakamra helyezte azt – Hogy történt? Vagy ki…? - Egy nagy sóhajtás után mindent elmondtam neki. Kezdve Erica - tól a fekete kabátos férfiig, a hatalmas szemfogakig…
- Annyira sajnálom.
- Mégis mit? – kérdőn néztem rémült szemeibe
- Hogy ezt vágtam a fejedhez. Te semmiről nem tehetsz. Én mégis… - nem bírta befejezni a mondatot, mert befogtam a száját.
- Hanna, hagyd ezt. Mióta vagyok itt? – emeltem le szájáról a kezem.
- Csak 2 napja.
- Még mindig Londonban vagyunk? – nem válaszolt, csak bólintott egyet. Én fölálltam és az egy szem ablakhoz lépdeltem.
- Havazik – suttogtam
- Igen – lépett mellém ő is – Szeretem a havat, Spanyolországban rengeteget játszottunk az öcsémmel.Én ezen a kijelentésen csak elmosolyodtam és figyeltem, ahogy hatalmas
pelyhekben hullik a nagy fehérség. ’
Gondolatmenetemből a csengő erős hangja rántott ki. Megráztam a fejem, és a bejárati ajtó felé pillantottam. Egy laza mozdulattal ellöktem magam a faltól, ahol eddig támaszkodtam, és a bejárat felé cammogtam.
- Miranda! – ugrott a nyakamba egy ismerős hangú, illatú lány – a jó hírrel vagy a jó hírrel kezdjem? – fordult meg és csukta be maga után az ajtót.
- Szia, nyugodtan gyere be, és a jó hírrel… talán – tekintetem égbe emeltem utána vissza Demire – Neked jó, vagy nekem jó?
- Butus, gyere, üljünk le – ragadta meg karom és a kanapé felé ráncigált – Te nem fázol itt?Válaszképp a fejem ráztam jobbra – balra jelezve, hogy nem. Ő fölállt és becsukta a még mindig tárva nyitva álló ablakot, majd visszajött hozzám.- Na szóval az első jó hír, hogy lebeszéltem egy találkozót a Study TourParliament Hill Középiskola igazgatójával – tapsolta meg magát, amit én értetlen fejjel díjaztam.
- Várj. Az ömm…?
- Az iskolámba – megforgatta a szemét és a homlokára csapott. – Na a második szuper hír, hogy ugye itt a karácsony, és rendezek egy, úgymond kis vacsorát.
- Na igen, és ez nekem miért jó? – vontam föl egyik szemöldököm, amin ő elnevette magát.
- Te is jössz. Na nem is zavarok tovább, csak ennyit akartam, ezt majd még megbeszéljük – hajolt közel hozzám és nyomott az arcomra 3 puszit.Én értetlenül bámultam utána … - barátjának gondol?
- Miranda! – ugrott a nyakamba egy ismerős hangú, illatú lány – a jó hírrel vagy a jó hírrel kezdjem? – fordult meg és csukta be maga után az ajtót.
- Szia, nyugodtan gyere be, és a jó hírrel… talán – tekintetem égbe emeltem utána vissza Demire – Neked jó, vagy nekem jó?
- Butus, gyere, üljünk le – ragadta meg karom és a kanapé felé ráncigált – Te nem fázol itt?Válaszképp a fejem ráztam jobbra – balra jelezve, hogy nem. Ő fölállt és becsukta a még mindig tárva nyitva álló ablakot, majd visszajött hozzám.- Na szóval az első jó hír, hogy lebeszéltem egy találkozót a Study TourParliament Hill Középiskola igazgatójával – tapsolta meg magát, amit én értetlen fejjel díjaztam.
- Várj. Az ömm…?
- Az iskolámba – megforgatta a szemét és a homlokára csapott. – Na a második szuper hír, hogy ugye itt a karácsony, és rendezek egy, úgymond kis vacsorát.
- Na igen, és ez nekem miért jó? – vontam föl egyik szemöldököm, amin ő elnevette magát.
- Te is jössz. Na nem is zavarok tovább, csak ennyit akartam, ezt majd még megbeszéljük – hajolt közel hozzám és nyomott az arcomra 3 puszit.Én értetlenül bámultam utána … - barátjának gondol?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése