Miranda Peterson
Izgatottan álltam a nagy sárga négyemeletes ház előtt a csomagjaimmal. Eszeveszetten nyomkodtam a 37-es számú ház csengőjét. Ismerős zúgásra lettem figyelmes, pontosan ugyan olyan, mint mikor tegnap jöttem bevizsgálni vadonatúj lakásom. Egy könnyed mozdulattal belöktem a nagy kaput, kitámasztva azt az egyik bőrönddel, hogy nyugodtan bebírjak pakolni, és az ajtó ne csapódjon rám, persze nem mintha annyira érezném…
- Hát akkor parancsolj, kedves itt a kulcs, mindent megbeszéltünk már – jött felém nagy mosollyal az arcán az a hölgy, akit tegnap előtt fölhívtam.
- Köszönöm – viszonoztam fülig érő mosolyát.Miután lerendeztük egyéb fontos dolgainkat el is ment, teljesen rám hagyva a házat.Nekiláttam a pakolásnak, ami elvett 3-4 órát életemből. Ismét beállt az unatkozás.Hosszas gondolkozás után arra jutottam érdemes lenne körbenézni, vagy esetleg venni pár harapnivalót, még ha nem is nekem, de ha jön valaki…Fölpattantam a kanapéról ahol eddig ’ ücsörögtem ’, rendbe szedtem magam, fölkaptam a kis asztalról a kulcsokat, és elindultam boltot keresni.
- Hát akkor parancsolj, kedves itt a kulcs, mindent megbeszéltünk már – jött felém nagy mosollyal az arcán az a hölgy, akit tegnap előtt fölhívtam.
- Köszönöm – viszonoztam fülig érő mosolyát.Miután lerendeztük egyéb fontos dolgainkat el is ment, teljesen rám hagyva a házat.Nekiláttam a pakolásnak, ami elvett 3-4 órát életemből. Ismét beállt az unatkozás.Hosszas gondolkozás után arra jutottam érdemes lenne körbenézni, vagy esetleg venni pár harapnivalót, még ha nem is nekem, de ha jön valaki…Fölpattantam a kanapéról ahol eddig ’ ücsörögtem ’, rendbe szedtem magam, fölkaptam a kis asztalról a kulcsokat, és elindultam boltot keresni.
Küldetésem sikerrel járt ugyanis találtam egy kisebb – nagyobb üzletet, ahova azonnal be is mentem.Elég amatőrnek tűnhettem, mindenki engem bámult. Az összes ehetőnek Tűnő dolgot beledobáltam piros kis kosárkámba és a kassza felé indultam, amit természetesen két kör után meg is találtam. Kifizettem mindent és 3 csomaggal nehézkesen eljutottam a ház Elé.
A lakáskulcs előkutatásáig sikeresen eljutottam, de a következő pillanatban, a bal kezemben tartott két zacskó a földön landolt. Nagy sóhaj kíséretében leguggoltam és pakolni kezdtem.
- Had segítsek. – Hallottam magam mellett egy kedvesen csengő, fiatal lány hangot, aki a következő pillanatban már villámgyorsasággal szedegette a szétszóródott cuccokat - Amúgy Demi Jenkins – Pattant fel és nyújtotta felém az egyik karját. Én is követtem a példáját, felálltam, földön hagyva a már összepakolt cuccokat.
- Miranda, Miranda Peterson– ráztam vele kezet, amit ő egy nagy vigyorral az arcán díjazott.
- Új vagy itt? – kérdezte, közben elengedte ’ mancsom ’ – mármint a házban…
- Igen... – Válaszoltam neki egy szóval.
- Nem vagy valami bőbeszédű.
- Tudom, nem szoktam hozzá a beszélgetéshez – hajoltam le az újonnan vett holmikért – Nincs kedved bejönni?Hatalmasat bólintott fülig érő mosollyal az arcán, én pedig nyitottam kulcsommal az ajtót.Lassan besétáltunk a nappaliba, fölajánlottam, hogy foglaljon helyet a kanapén, ő pedig azon pillanatban lehuppant oda. A konyha felé fordultam, és kipakoltam az előbb említett helyiségbe a holmikat.Tökéletes hallásomnak köszönhetően tudtam, hogy Demi felém közelít.
- Hány éves vagy? - Erre a kérdésre ledermedtem, ő pedig fölült a konyhapultra.
- Szá… - észbe kaptam, megköszörültem torkom – 17. – mosolyogtam rá bíztatóan – És te?
- Azt hittem fiatalabb. Amúgy 18. És melyik iskolába jársz?
- Iskola? – motyogtam magamba. Ő nagy barna szemeivel meredt rám – Nem járok…-Erre a kijelentésemre kitört belőle a nevetés. Rákaptam tekintetem.
- Ez most komoly volt, kicsi lány? – tett föl egy elég értelmes kérdést.Bólintottam egy nagyot. Kiballagtunk a nappaliba, elkényelmesedtünk a kanapén, és folytattuk beszélgetésünket. Megbeszéltük, hogy holnap, vasárnap kedvéért felhívjuk azt az iskolát ahova Demi jár, és lebeszéljük, hogy én is járhassak oda.
- Had segítsek. – Hallottam magam mellett egy kedvesen csengő, fiatal lány hangot, aki a következő pillanatban már villámgyorsasággal szedegette a szétszóródott cuccokat - Amúgy Demi Jenkins – Pattant fel és nyújtotta felém az egyik karját. Én is követtem a példáját, felálltam, földön hagyva a már összepakolt cuccokat.
- Miranda, Miranda Peterson– ráztam vele kezet, amit ő egy nagy vigyorral az arcán díjazott.
- Új vagy itt? – kérdezte, közben elengedte ’ mancsom ’ – mármint a házban…
- Igen... – Válaszoltam neki egy szóval.
- Nem vagy valami bőbeszédű.
- Tudom, nem szoktam hozzá a beszélgetéshez – hajoltam le az újonnan vett holmikért – Nincs kedved bejönni?Hatalmasat bólintott fülig érő mosollyal az arcán, én pedig nyitottam kulcsommal az ajtót.Lassan besétáltunk a nappaliba, fölajánlottam, hogy foglaljon helyet a kanapén, ő pedig azon pillanatban lehuppant oda. A konyha felé fordultam, és kipakoltam az előbb említett helyiségbe a holmikat.Tökéletes hallásomnak köszönhetően tudtam, hogy Demi felém közelít.
- Hány éves vagy? - Erre a kérdésre ledermedtem, ő pedig fölült a konyhapultra.
- Szá… - észbe kaptam, megköszörültem torkom – 17. – mosolyogtam rá bíztatóan – És te?
- Azt hittem fiatalabb. Amúgy 18. És melyik iskolába jársz?
- Iskola? – motyogtam magamba. Ő nagy barna szemeivel meredt rám – Nem járok…-Erre a kijelentésemre kitört belőle a nevetés. Rákaptam tekintetem.
- Ez most komoly volt, kicsi lány? – tett föl egy elég értelmes kérdést.Bólintottam egy nagyot. Kiballagtunk a nappaliba, elkényelmesedtünk a kanapén, és folytattuk beszélgetésünket. Megbeszéltük, hogy holnap, vasárnap kedvéért felhívjuk azt az iskolát ahova Demi jár, és lebeszéljük, hogy én is járhassak oda.
Nem teljesen díjaztam ezt az ötletet. Mi lesz, ha emberek közelébe lépek? – tettem föl magamnak ezt a kérdést. – Ha valami meggondolatlan dolgot teszek? Kiderül aprócska titkom, én pedig kísérleti nyúllá válok. Aprócska titok? Hova gondolok… meg bírnék egy embert ölni, elég egy kis vérző seb… - ezekkel a gondolatokkal kísértem ki az első emberi lényt aki szóba állt velem hosszas beszélgetésünk után…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése