Part 1

Miranda Peterson 

Egész este megint a plafont bámultam, gondolkoztam. Balra néztem, az éjjeliszekrényemen lévő kis órára, 7: 13.
Erőt gyűjtöttem magamon és egy laza lendülettel fölültem. Elő vadásztam a laptopom , bekapcsoltam és beléptem úgymond 'Titkos Naplómba' és heves gépelésbe kezdtem.

,, Unalmasnak induló sablonos nap, ez megy már évek óta, pontosabban 185 éve. Igen majdnem, hogy két évszázada, hogy vámpírok hatalmas családjába tartozom. Rokonok, barátok? Ugyan, már nem élnek. Hmm meglepő nemde?!
Nem merek emberek közelébe lépni, tökéletes illatuk miatt? Ugyan...azt leküzdöttem. Sem kinézetem végett..."

Hirtelen lecsaptam a gépezet tetejét, magam mellé helyezve azt.
Szereznem kell barátokat, ezt nem bírom tovább - gondoltam magamban. Fölpattantam, rendbe szedtem magam és elindultam egy kisebb - nagyobb sétára a belváros felé.
A nap nem különösebben sütött, ez az egyik előnye számomra Londonnak.
Megálltam egy újságos előtt, nézegettem pár lakáshirdetést. Egyiken megakadt a szemem, emeletes ház második emelete, kedves szomszédokkal. Előkaptam új érintőképernyős telefonom és bepötyögtem a cikk alján található számot és elindultam egy pad felé, levetettem magam rá és megnyomtam a zöld azaz a 'hívás' gombot.
3-4 csöngés után egy igen kedves hangú nő szólt bele.
Letisztáztuk pontosan mennyi mikor hol...

2 nap múlva, azaz hétvégére teljesen kipakolnak onnan férjével, én pedig rögtön költözhetek amint jónak látom. - Miután ezek végigfutottak az agyamon hazafelé indultam, összepakolni és fölkészülni új életemre...